#Iszlám Állam

Életfogytiglant kapott tizenkilenc orosz nő Irakban
 

Életfogytiglant kapott tizenkilenc orosz nő Irakban

Azért kapják a büntetést, mert a vád szerint csatlakoztak az Iszlám Államhoz. A nők közül többen azzal érveltek: azt mondták nekik, hogy családjukkal Törökországban telepednek le, csak később derült ki, hogy valójában Irakba kerültek.

MTI MTI




Iszlamistákat fogtak el Boszniában
 

Iszlamistákat fogtak el Boszniában

Két feltételezett iszlamistát fogtak el a boszniai hatóságok kedden, emellett pedig több fegyvert és robbanószert, valamint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelképeire hasonlító jelekkel ellátott zászlót foglalták le - adta hírül a Dnevni Avaz című boszniai napilap.

MTI MTI

Trump kivonulna Szíriából, de mégis maradnak az amerikaiak
 

Trump kivonulna Szíriából, de mégis maradnak az amerikaiak

Az USA elkötelezett az Iszlám Állam (IS) Szíriában lévő fegyveresei elleni harc folytatása mellett – jelentette be közleményében a Fehér Ház. A nyilatkozat azt jelenti, hogy az USA már visszakozik, pedig Donald Trump kedden még azt mondta, nagyon gyorsan hazatér a közel-keleti országban lévő mintegy kétezer amerikai katona.

hvg.hu hvg.hu

Az oroszok fegyverzik fel a tálibokat?
 

Az oroszok fegyverzik fel a tálibokat?

Amerikai vádak szerint Oroszország destabilizálni akarja Afganisztánt, s ezért pénzzel és fegyverekkel segíti a tálibokat. Ha ez igaz, akkor látványos szerepcsere történt: a Szovjetunió afganisztáni háborúja idején az amerikaiak segítették az iszlamista erőket. Most az oroszok és a tálibok is tagadják az amerikai vádakat.

hvg.hu hvg.hu











Elfogták az amerikai újságírót is lefejező terroristákat
 

Elfogták az amerikai újságírót is lefejező terroristákat

A Beatles néven számon tartott csoport tagjai arról voltak híresek, hogy rendszerint megkínozták, majd lefejezték túszaikat. A hírek szerint több mint két tucat ember lefejezése szárad az Iszlám Állam terroristáinak lelkén, köztük az újságíró James Foley meggyilkolása is.

MTI MTI